Ez az a kifejezés amit már annyiszor hallottunk, de igazából nem annyira értünk. Persze utána olvasunk és fel is fogjuk amit írnak/mondanak róla, de akkor is olyan megfoghatatlan. A pszichológusok olyan hangsúllyal képesek ezt kimondani, hogy az ember teljesen megszeppen, megilletődik. Tényleg gyermeknek érezzük magunkat, méghozzá bűntudatosnak, pedig csak a hangzása olyan magasztos.
A belső gyermek ott van mindenkiben, csak az emberek többsége elvesztette, sőt nem is nagyon emlékszik rá, hogy volt valaha is. Ez egy, a gyermekkorunkban keresendő valami. Rengeteg dolgot hozunk magunkkal genetikailag (mert a gének emlékeznek), valamint viselkedési mintákat szedünk magunkra. Gyakorlatilag ez határoz meg minket és az egész életutunkat, sorsunkat. A jelenlegi életünk alakulása legfőképp a szüleinkre, illetve a felénk mutatott viselkedésükre vezethető vissza. Ez abszolút tudat alatt működik jól vagy rosszul.
Amennyiben tudunk nagyokat nevetni, néha gyermekien bolondozni, felelősséget vállalni tetteinkért, elfogadni magunkat a pillanatnyi helyen és időben, nyitottak lenni új dolgokra és kapcsolatokra, tudunk örülni dolgoknak és eseményeknek, ki tudjuk fejezni érzelmeinket, tudunk szeretni és hagyjuk magunkat szeretni, akkor elmondhatjuk, hogy rendben vagyunk, a helyünkön vagyunk.
Amennyiben ürességet és fásultságot érzünk, mindig mindenért másokat hibáztatunk, megfelelési kényszerünk vagy szenvedélybetegségünk van, a teljes önállótlanság vagy másoktól való függés uralkodik el rajtunk, állandó bizalmatlanság, pánik és félelem kerít hatalmába, örökös bűntudatunk van, nem tudjuk kimutatni az érzelmeinket és mi is elutasítjuk azt vagy a nagyfokú önzés is arra utal, hogy komoly sérülés van a háttérben.
Szakértők szerint egy gyermek nagyjából 7-8 éves koráig még a szülőkre van kapcsolódva, vagyis tükörként működnek. Ez a szülő-gyermek kapcsolat alapozás időszaka. Amennyiben a gyerek hisztis, ordít, netán agresszív, akkor eljött a pillanat, hogy magunkba nézünk, mert ilyenkor bennünk van a bibi. Ez akkor is így van, ha felé mosolygunk, mert a gyerek mindig érzi a valódi lelkiállapotunkat.
Felnőtt kori viselkedésben jól megfigyelhető, hogy a gyermeket melyik időszakban érte a sérülés, ugyanis a sérült rész nem fejlődik, nem nő fel. Leragad abban a korban, ahol a trauma érte, vagyis minden cselekedete és reakciója annak a korú gyermeknek felel meg. Ezért mindig megteremti a hasonló szituációt, mert meg akar szabadulni a fájdalomtól és keresi a kiutat, a megoldást. Ez addig folytatódik, amíg nem jövünk erre rá és nem nézünk vele szembe. Ezért halljuk olyan sokszor, hogy miért mindig ilyen nőt/pasit fogok ki, miért mindig velem történik ilyen, engem mindenki kihasznál, stb. Ugye ismerős? Mit lehet ilyenkor tenni? Mit kéne másképp csinálnom? És ezen van a hangsúly. Egyes szám első személy. Igen, nekem kell változtatnom. De min? És hogyan?
A mai technika világában ósdinak tűnik, de a legjobb módszer a papír és toll páros. Osszuk az oldalt hosszában két felé. Az egyik a pozitív oldal, a másik pedig negatív. Az érem 2 oldala. Először is kell magunknak egy kis időt kiszakítani valahonnan. Nem kell sok, csak 1-2 óra. Fogjuk magunkat és menjünk el sétálni, ha lehet valami zöld területre. Ha más nincs, jó a játszótér is. A gyerekzsivaj lehet, hogy még segít is az emlékezésben. Üljünk le és próbáljuk végiggondolni, hogy mit szerettünk nagyon gyerekként. Ez lehet egy hely, ember, szituáció, játék, illat, bármi. Mire vágytunk nagyon, hogy képzeltük el a jövőnket, a felnőttkorunkat. Milyen lesz a családunk, hogy szeretnénk nevelni a gyermekeinket,mivel szeretnénk foglalkozni, hol szeretnénk élni, hová szeretnénk elutazni. Írjunk le mindent, ami az eszünkbe jut, szépen egymás alá felsorolva. Aztán jöhet a sötét oldal. Ide is soroljuk fel mi az amit nagyon nem szerettünk, amitől féltünk, mi az amit mindenképp el akartunk kerülni felnőttként. Ha ez megvan, olvassuk végig és tegyünk fel magunknak a kérdéseket mindkét oldallal kapcsolatban. Van-e részünk ezek közül bármiben is? Mi valósult meg ezekből? Hogy tudok ezekhez a dolgokhoz közelebb kerülni illetve a rossz dolgok közül hogy tudom ezeket elkerülni? Ha csak pár kérdésre tudunk válaszolni, az is nagyon nagy előre lépés, hiszen ez azt jelenti, hogy elkezdtünk szembe nézni magunkkal és meg akarjuk ismerni magunkat. Az első lépés a gyógyulás felé a felismerés. Ez általában fájdalmas, de hosszútávon megéri. Ahogy haladunk előre a belső úton a fájdalom szűnni fog és helyet ad a jobb dolgoknak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: