Az egész életünk az utakról szól. Merre megyünk, milyen sebességgel és ki az útitársunk. Jókor, jól választunk-e. Másképp döntünk gyermekkorunkban, másképp kamaszkorban (főleg, hogy ilyenkor a felnőttek döntenek helyettünk -szülők, tanárok- ami kihat egész felnőtt életünk alakulására). Aztán felnőttként megint másképp. Általában ilyenkor is befolyásol minket sok mindenki. Párunk, gyermekünk, szüleink, testvéreink, barátok, kollégák. De nem lehet mindenkinek megfelelni és nem is kell. Csak sokszor beleesünk ebbe a hibába. Próbálunk mindenkivel kedvesek lenni és jó arcot vágni mindenhez és mindenkihez. Kerüljük a konfliktusokat és nem merünk nemet mondani senkinek. Aztán otthon rágjuk a kefét, a gyomrunk helyén pedig egy gombóc. És ki jár általában rosszul? A számunkra legfontosabb emberek. A párunk és a gyerekek. Mert sajnos a legtöbben ott adjuk ki a gőzt, ahol nem kéne. Aztán jön a bűntudat és akkor kompenzálunk. Akkor jön a kedvesség meg egy kis meglepi, ajándék, mindenféle logika nélkül. Ők ezt nem értik mi van veled, miért most, meg úgy egyébként is. Aztán te megbántódsz, hogy na bakker most tök kedves vagy, akkor miért nem értékelik. Na, minden pasi/nő egyforma és még a gyerek is hálátlan. A HÁLÁTLAN! Következetesség volt, nincs. Mondhatnánk, hogy ez a 22-es csapdája, de nem az. Egyszerűen rossz helyen és időben, rossz személyre zúdítjuk a nyavalyánkat. Igenis meg kell tanulnunk nemet mondani. És igent is. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkin át kell gázolni. Szándékosan nem szabad másnak kárt okozni, mert azt előbb utóbb mi is visszakapjuk. Az élet ugyanis az egyensúlyra törekszik. Persze legtöbbször onnan kapjuk, ahonnan nem is várnánk.
Ahhoz, hogy ez működjön az a legfontosabb, hogy gondoljuk végig, mit szeretnénk. Mi az a dolog, szituáció, amiben jól éreznénk magunkat. Vissza kell gondolni a gyerekkorunkra, akkor hogy képzeltük el a jövőnket. Az akkori vágyaink még őszinték voltak. Ez nem kis feladat, de megéri. Kell egy irányvonal, ami alapján el lehet és el kell indulni. 1. leckének megteszi. 🙂
